Meséld el hogyan születtem

Apuka belépett az ajtón, és majdnem hanyatt vágódott, amikor két gyermeke, Liza és Tomi a nyakába ugrottak.

„Apu, meséld el, hogy születtünk, vedd elő a fényképeket, segíts anyának mesélni!”, kiabálta Tomi, Liza pedig már húzta is a nappaliba.

Nem volt választása, amíg az anyuka előkeresett pár további albumot, leült a fotelba, és mesélni kezdett izgága csemetéinek.

„Először anya szólt nekem, hogy ott vagy a pocakjában, Tomi, de én még nem láttam semmit sem. Később, ahogyan egyre nőtt anya hasa, már el tudtam képzelni, hogy egy kisbaba van odabent, és egyszer csak már éreztem azt is, hogy rugdosol odabent. Nagyon nagyra nőtt anya hasa. Vettünk neked kiságyat, tudod, ezt a rácsosat (és apa belelapozott az albumba), meg kis kádat, kis szekrénykét, és sok-sok ruhát, még több pelussal. És egyik nap végre megszülettél.

Néhány évvel később ugyanígy éreztem, ahogyan Liza is ott mocorog anya hasában. Ekkor te, Tomi már nem kisbaba, hanem kisgyerek voltál.”

„És mi történt akkor, amikor megszülettünk?”, kérdezte Tomi kíváncsian.

„Nagyon mozgalmas időszak volt.”, vette át a szót anya, és tovább lapozott az albumban. Megkereste azokat a képeket, amiken Tomi a kiságyban fekszik, majd később azokat is megmutatta, amikor Liza baba fekszik a kiságyban, Tomi pedig mesél neki az ágya mellett.

„Mind a ketten sokat sírtatok eleinte, apával pedig nem tudtuk, hogy mi a bajotok, hogyan segíthetnénk nektek. Aztán lassan rájöttünk, hogy másképp sírtok, ha éhesek, ha szomjasak vagytok, és akkor is, ha fáj valamitek, vagy ha álmosak vagytok. Kezdetben sokat aludtatok, de sokat is ettetek, még éjszaka is. Persze nem kenyeret, meg levest, hanem csak anyatejet. Én voltam itthon veletek, de apa is rengeteget segített, fürdetett titeket, játszott veletek, és álomba ringatott benneteket.”

„Itt is vannak a képek, ahogyan fekszem az ágyon, és ti rajtam alszotok.”, mutatott apa pár képet. „Nagyon szerettem azokat a pillanatokat, mert jó melegek voltatok, aranyos kis ruhácskákban, és békésen szuszogtatok. De pelenkázni nem szerettelek titeket, ha kakisak voltatok, az anya dolga volt.”, vallotta be apa, és arra gondolt, milyen jó, hogy Tomi már szobatiszta, és Liza is már majdnem az.

„Most meg már nem vagytok kisbabák, nagyok lettetek, bölcsibe és oviba jártok. Ti nem emlékeztek arra, milyen is volt kisbabának lenni, de mi apával mindig emlékezni fogunk arra az időszakra, amikor megszületettek.”, sóhajtott elérzékenyülve az emlékektől anya, és magához ölelte csemetéit.