A Könyvtündér

Anna az iskola mögötti játszótéren ült egy padon, és sírt. Ez nem volt valami nagy sírás, csak amolyan szipogás féle. Szerencsére nem ült ott egyedül sokáig, mert Kati, a barátnője futott oda hozzá. Még az óvodában barátkoztak össze, most pedig együtt jártak az 1/B-be.

–          Szia! – köszönt rá, de Anna nem válaszolt, csak szipogott tovább.

–          Mi a baj? – kérdezte a barátnője, és lehuppant mellé a padra.

–          Semmi! – vágta rá Anna, miközben megtörölte könnyes szemét.

–          Akkor miért sírsz?

–          Az olvasás óra miatt. Mert már megint fekete pontot kaptam. Az anyukám nagyon mérges lesz.

–          Nem gyakoroltál?

–          De igen! – nézett Anna dacosan – De sehogy sem megy ez nekem! Összekeverem a betűket, a ceruza meg nem arra megy, amerre szeretném. A legnehezebb dolog a világon az írás, és az olvasás!

–          Dehogy nehéz! – nevetett Kati.

–          Te könnyen beszélsz, csupa piros pontod van!

–          Ez igaz. Gyakoroljak veled?

–          Á! – legyintett Anna – Úgysem megy ez nekem. Soha sem fogok megtanulni sem írni, sem olvasni!

–          Mit hallok? Mit hallok? – szólt egy hang a közeli bokorból.

———-A lányok, hirtelen odakapták a fejüket. Egy fiú lépett ki a bokor mögül. Elég furcsán nézett ki, mivel minden zöld volt rajta. Zöld volt a cipője, zöld volt a nadrágja, zöld volt a pulóvere, de még a szeme is zölden csillogott. Bár a zöld sapkája alól nem lógott ki a haja, Kati arra gondolt, hogy talán az is zöld színű lehet.

–          Ne féljetek tőlem!- kacsintott a lányok felé.

–          Mit akarsz? – kérdezte Kati.

–          Hallottam, miről beszélgettetek! És szerintem nincs igazad!

–          Csúnya dolog hallgatózni! – vágta rá Anna.

–          Mégpedig azért nincs igazad ifjú hölgy, (folytatta a fiú, mit sem törődve Anna megjegyzésével) mert a legeslegjobb dolog a világon az olvasás.

–          Persze! Annak, aki tud!- vágta rá Anna.

–          Nem olyan nehéz megtanulni. – mosolygott a fiú – Akarjátok, hogy segítsek?

–          És, hogyan akarsz segíteni? – nézett rá sandán Kati.

–          Hát úgy, hogy elviszlek titeket a Varázskönyvtárba.

–          Először is nem állhatunk szóba idegenekkel!- állt fel a padról Kati – Másodszor meg nem mehetünk el senkivel! Úgyhogy hagyj békén minket!

–          Hát, rendben van! Ti tudjátok! De ha jót akartok magatoknak, akkor holnap délután kettőkor legyetek a városi könyvtárban. A gyermekrészlegnél várlak titeket.

———-Azzal a fiú visszasétált a bokor mögé, és úgy eltűnt, mintha ott sem lett volna. A két lány pedig elindult hazafelé, de megbeszélték, hogy másnap mégiscsak ellátogatnak a könyvtárba, hiszen ott felnőttek is vannak, és nem valószínű, hogy bajuk esik.

———-Miután a szüleiktől engedélyt kértek, iskola után elindultak a könyvtárba. Mivel még sohasem jártak ott, egy kicsit félénken nyitották ki az ajtót. Ahogy beléptek, a papír, és a por jellegzetes illata csapta meg az orrukat. Félelmük hamar elszállt, amikor egy kedves, szemüveges hölgy szólította meg őket.

–          Sziasztok! Krisztina néni vagyok, a könyvtáros. Segíthetek?

–          Csókolom! – köszöntek kórusban.

–           Mi csak……… – dadogott Anna, mert nem igazán tudta, hogy  mit is mondjon.

–          Még nem jártatok itt, ugye?- mosolygott Krisztina néni.

–          Nem. – felelt Kati bátortalanul.

–          Na, ne féljetek! Gyertek csak beljebb, és üljetek le, ide az asztalhoz.

———-Amikor a lányok elhelyezkedtek, Krisztina néni mesélni kezdett a könyvtárról.

–          Először is el kell mondanom a könyvtár szabályzatát. Ebben a könyvtárban több ezer könyv, újság, és egyéb kiadvány található. Vannak köztük igazi ritkaságok is, ezért a könyvekre nagyon kell vigyázni. Emiatt a könyvtárba behozni sem innivalót, sem ennivalót nem szabad. A könyvekbe firkálni tilos, és lapokat sem lehet kitépkedni belőlük. Ha leveszel egy könyvet a polcról, mindig a helyére tedd vissza, hogy más is megtalálja. A könyveket haza is lehet vinni, de itt is el lehet olvasni, ezért mindig csöndben kell lenned, hogy ne zavarj senkit az olvasásban. Ha segítségre van szükséged, bátran fordulj a könyvtároshoz, azaz hozzám.  Az első lépés, hogy az itt található könyveket hazavihesd, a beiratkozás. Ekkor kapsz egy olvasójegyet. Ezen rajta van a dátum, hogy mikorra kell a kikölcsönzött könyvet visszahoznod. Ha a határidőre nem végzel az olvasással, meg is lehet hosszabbítani, de ha sokat késel, akkor késedelmi díjat kell fizetned. Ez azért van, mert lehet, hogy más is szeretné azt a könyvet elolvasni, de nem tudja, ha nem hozod vissza. Van kérdés?

–          Nincs. – rázták fejüket a lányok.

–          Szeretnétek beiratkozni?

–          Igen. – bólogattak bátortalanul.

–          Akkor gyertek utánam. Átmegyünk a gyerekrészlegbe. – mosolygott Krisztina néni, és átvezette őket egy másik terembe.

———Ebben a helyiségben, ahogy a többiben is, a falakat, egészen plafonig polcok fedték, telis-teli könyvekkel. A falak között pedig álló polcok sorakoztak, szintén roskadásig megpakolva olvasnivalóval. Volt ott kicsi, nagy, vékony, vastag, új és régi könyv is.

–          Nyugodtan nézzetek körül. Én addig hozom az olvasójegyeket. – mondta Krisztina néni, és elsietett.

———-A két lány összenézett, de mielőtt megszólalhattak volna, az egyik álló polc mögül eléjük lépett a zöld fiú.

–          Sziasztok! Nagyon jól tettétek, hogy eljöttetek!

–          Szia! – köszöntek vissza a lányok bátortalanul.

–          Most aztán remekül fogunk szórakozni! – nevetett.

–          Szórakozni? – értetlenkedett Anna – Hiszen, a könyvtárban nem lehet zajongani.

–          Itt nem is! De a Varázskönyvtárban igen!

–          Hát az meg hol van? – kérdezte Kati.

–          Hol lenne máshol, mint a V betűnél! – rikkantotta, és az egyik fali polchoz szökkent, majd kihúzott egy könyvet a helyéből.

———-Ekkor csodálatos dolog történt. A fal kinyílt, és a három gyerek szinte átesett a résen. Egy hasonló terembe érkeztek, mint amilyenből jöttek, de itt minden ragyogott, és a polcokon össze-vissza álltak a könyvek, sőt,  némelyik még mozgott is.

–          Hát elhoztad őket! – hallottak egy vékony hangot, majd az egyik polcról eléjük libbent egy lány.

———-Hosszú, fehér, fátyolszerű ruhát viselt, mely minden mozdulatára meglibbent. Vállig érő, hosszú haja aranyszínben ragyogott, és olyan kerek kék szeme volt, amilyet a két lány még életében nem látott!

–          Sziasztok! – köszönt a lány – Én vagyok a Könyvtündér!

–          Szia! – ámuldozott Anna és Kati!

–          Örülök, hogy eljöttetek!

–          Mi ez a hely? –kérdezte Kati.

–          Ez a Varázskönyvtár! Egy hely, ahol a könyvek, a szavak, de még a betűk is életre kelnek! Szeretnétek beiratkozni?

–           Hát? Nem is tudom! Én nem igazán tudok még olvasni. – bátortalanodott el Anna.

–          Ezen segíthetek! Hiszen ismerek minden betűt, és minden szót! Meglátod, ha beiratkozol, akkor a legmakacsabb betű is megszelídül neked.

–          Hát. Jó! – vágták rá, szinte egyszerre.

–          Ez a beszéd!  Nyújtsátok ki a kezeteket. – mondta a tündér, és előhúzott egy aranyszínű libatollat, majd hozzáérintette a tenyerükhöz. Ekkor a lányok kezében megjelent egy-egy arany olvasójegy.

–          Holnap, evvel a jeggyel tudtok bejutni a Varázskönyvtárba. Csak vegyétek le a V betűnél a könyvet, és tegyétek bele az olvasójegyeteket.

———Ahogy ezt kimondta, kinyílt a fal, és a lányok újra a városi könyvtár gyermekrészlegében találták magukat, ahol Krisztina néni is a kezükbe nyomott egy-egy olvasójegyet. Miután kiválasztottak két képeskönyvet, elbúcsúztak a könyvtárostól, de már alig várták, hogy másnap újra eljöhessenek.